Úttörő eredmény, hogy egy kutatócsoport a Nebraska-Lincoln Egyetem kutatója, James Schnable vezetésével sikeresen feltérképezte a kukorica teljes genetikai állományát. A mérföldkőnek számító felfedezés a mezőgazdaság jövőjének forradalmi átalakításának ígéretét hordozza, mivel felbecsülhetetlen értékű betekintést nyújt a növények egészségébe, ellenálló képességébe és termelékenységébe. A Nature Genetics című tekintélyes folyóiratban nemrégiben megjelent tanulmány jelentős előrelépést jelent a genetika területén, és az emberi genom alig egy évvel ezelőtti teljes feltérképezését követi. A kukorica genomja, pusztán mérete és összetettsége miatt, régóta komoly kihívást jelentett a genetikai felépítésének megfejtésére törekvő tudósok számára.

Az évek során a technológia előrelépést tett ezen a területen, és 2009-ben elkészült a kukorica genomjának első vázlata. Azonban ebben még számos hiányosság volt, több mint 100 ezer homályos genetikai szekvencia. James Schnable professzor kifejtette: „Csapatunk a legújabb technológiára, valamint az egyes csapattagok különleges szakértelmére támaszkodott, és ez végül lehetővé tette a teljes kukoricagenom feltérképezését”. Ennek az eredménynek egyik jelentős aspektusa a közel azonos paralógokat – vagyis olyan géneket, amelyek annyira hasonlóak, hogy korábban megkülönböztethetetlenek voltak – tartalmazó összetett genetikai régiók felbontása volt. A kukorica genetikai ismétlődése rendkívüli kihívást jelent, mivel a genetikai anyag hatalmas szakaszai keverednek egymással, ami megnehezíti az egyes gének funkcióinak pontos meghatározását.

A kukorica genetikai állományának teljes szekvenálása óriási lehetőségeket rejt magában a jobb kukoricafajták kifejlesztésében, mivel jobban megérthetővé válik, hogy a genetikai különbségek hogyan befolyásolják a tulajdonságokat. Schnable kifejtette: „Ahelyett, hogy szelekciót folytatnánk, lehetőségünk lesz arra, hogy olyan kukoricafajtákat tervezzünk, amelyek alkalmazkodnak a változó éghajlathoz és korlátozottabb nitrogénviszonyok között is termeszthetők”. Most, hogy a kukorica genomja teljes mértékben fel van térképezve, a tudósok megkezdhetik az alapvető fontosságú nyomon követési kutatásokat, hogy tanulmányozzák és megértsék az egyes, korábban nem azonosított gének működését. Schnable hangsúlyozta az egyetem előnyét ebben a törekvésben, tekintettel az erős kutatási és kiterjesztési hálózatára, valamint arra, hogy a kukoricafajtákat a legkülönbözőbb környezetekben termesztheti.

A European Soy Monitor 2021 című kiadványban közzétett eredmények szerint a teljes európai szójafelhasználás szójadara-egyenértékének 40 százalékát az Európai Takarmánygyártók Szövetsége (FEFAC) szójabeszerzési irányelvei szerint szerezték be, 24 százalék pedig erdőirtásmentes tanúsítvánnyal is rendelkezik. A jelentés hivatkozik a FEFAC kezdeti kockázatértékelésére is, amely az uniós kereskedelmi statisztikák és ágazati szakértői értékelések alapján úgy becsüli, hogy az EU szójaimportjának valamivel kevesebb mint 94 százaléka származik alacsony erdőirtási kockázatú régiókból. A számok azt mutatják, hogy továbbra is jó az irány. A 2018-as első European Soy Monitor közzététele óta a 2021-re vonatkozó előzetes adatok azt mutatják, hogy a FEFAC-tagok az elmúlt 3 év során 21 százalékos növekedést értek el. A 40 százalékos érték azonban valamivel alacsonyabb, mint a 2020-ban mért 43,8 százalék. Pedro Cordero, a FEFAC elnöke üdvözölte a legújabb adatokat: „Örülök annak a folyamatos pozitív tendenciának, amelyet az európai takarmányágazat és ellátási láncbeli partnerei a felelős szója ipari felhasználását illetően felmutatni tudtak. A FEFAC belső becslései szerint az EU-ban 2021-ben felhasznált szója jelentős része alacsony erdőirtási kockázatú régiókból származik, többek között az EU-ból, az Egyesült Államokból, Kanadából és Ukrajnából. Ezek a források „mentesek az erdőirtástól”, bár hivatalos tanúsítvánnyal nem rendelkeznek. Maga a szójakereskedelem viszonylag érintetlen maradt. Brazília és az Egyesült Államok továbbra is a világ legnagyobb termelői, Kína pedig messze a legnagyobb szójafogyasztó ország. Az európai szójatermelés a 2020-as 2,68 millió tonnáról 2021-ben 2,71 millió tonnára nőtt.

Az orosz hatóságok nem hivatalosan megtiltják a gazdáknak, hogy a minimális küszöbérték alatti áron adják el a gabonát külföldi vásárlóknak, bár ez a stratégia láthatóan árt az ágazatnak. Oroszország szeptemberben 480 ezer tonna búza szállítását akadályozta meg Egyiptomba, mivel az eladási ár a kormány által engedélyezett 270 dolláros tonnánkénti FOB („Free on Board”, ami a hajó fedélzetén történő átadást jelent) minimális küszöbérték alatt volt – jelentették a Kommerszant és a Forbes című orosz lapok saját forrásaikra hivatkozva. Az orosz kiadványok feltételezték, hogy a minimális exportárhoz való ragaszkodással Oroszország célja, hogy a világpiacon elfoglalt domináns pozícióját a pénzügyi helyzetüket egyre rosszabbnak érzékelő orosz gazdák javára használja ki, és további bevételt biztosítson a szövetségi költségvetésnek.

A Gorodny című orosz kiadvány közzétette, hogy az orosz kormányzati stratégia máris nyomást gyakorolt az ellátási láncra. A déli régiókban a főként kereskedéssel foglalkozó vállalatok már felfüggesztették a gabonavásárlást a gazdáktól, arra hivatkozva, hogy nincs elegendő tárolókapacitásuk. Andrej Szizov, a moszkvai székhelyű SovEcon tanácsadó cég igazgatója elismerte, hogy a kormány politikája lelassítja az orosz gabonaexportot, és az ország az egy évvel korábbihoz hasonlóan rekordméretű átmenő készletekkel zárhatja az évet. Egy névtelenséget kérő forrás a lapnak elmondta, hogy az orosz búzához hasonló búzáért jelenleg a világpiacon legfeljebb 240 dollár/tonna FOB árat fizetnek. „Az agrárminisztérium úgy véli, hogy a külföldi vásárlók nem tudnak orosz gabona nélkül élni, és az általunk megszabott áron fognak vásárolni, nekünk csak ki kell várnunk. Kérdés, hogy meddig” – panaszolta el a forrás, kifejtve, hogy Algéria nemrég vásárolta meg az év végéig szükséges mennyiséget, Egyiptom még néhány tendert tart, majd januárig nem vásárol többet. „Tehát várjunk januárig? De novemberben elkezdődik az aratás Argentínában, aztán Ausztráliában, és mindenki ugyanazon a piacon adja el a gabonáját. Tehát nincs garancia arra, hogy januárban az árak a kívánt szintre emelkednek majd, különösen így, hogy a piac túl van telítve, ideértve az ukrán gabonát is, amelynek szállítása ismét megindult Odesszán keresztül” – mondta a forrás a Gorodnynak. A napraforgóolajra is minimális exportárat állapítottak meg. Ennek következtében egyes orosz olajgyárak szeptember vége felé még mindig nem kezdték el a munkát, holott általában szeptember 10-e körül ki szokták nyitni a kapuikat. A belföldi piacon a gazdák a napraforgómagot olyan áron próbálják értékesíteni, amely épphogy fedezi a termelési költségeket. Egyes gazdák arra panaszkodnak, hogy az új intézkedés nagy nyomást gyakorol az exportvámok miatt amúgy is nehéz helyzetben lévő ágazatra.

A vámok következtében az ágazat átlagos jövedelmezősége 17 százalékról 3 százalékra zuhant – becsülte Alekszandr Jarosenko, az Ural-Don gabonavállalat igazgatója. A minimális exportár újabb csapásnak bizonyult a gazdák számára. „Úgy vélem, hogy még 4 év ilyen korlátozásokkal, és nem lesz többé orosz gabonaexport” – mondta Jarosenko. „Talán odáig nem süllyedünk majd, hogy Kanadából kelljen vásárolnunk gabonát, mint a szovjet időkben, de az export lehetőségét biztosan elveszítjük” – mondta.

A Müncheni Műszaki Egyetem kutatói enzimek segítségével szintetizálták az L-alanin nevű aminosavat – olvasható a Chem Catalysis című folyóiratban megjelent jelentésben. Bár a technológia még további munkát igényel, mielőtt kereskedelmi forgalomba kerülhet, egy napon lehetővé teheti a takarmánygyártók számára, hogy közvetlenül szén-dioxidból, megújuló hidrogénből és ammóniából állítsanak elő aminosavakat. A termelők jellemzően fosszilis tüzelőanyag-forrásokra vagy mikroorganizmusokra támaszkodnak az aminosavak előállításához, mondja Volker Sieber, a Müncheni Műszaki Egyetem professzora és a Chem Catalysisban megjelent tanulmány egyik szerzője. Bár az egysejtű fehérjeszintézist általában fenntarthatóbbnak tartják, mint a hagyományos, fosszilis tüzelőanyagból származó aminosavak előállítását, a mikrobák táplálásához továbbra is glükózra van szükség. A glükóz biomassza előállításához pedig még mindig több hektárnyi földterületre van szükség, amely egyébként elősegíthetné a nagyobb biológiai sokféleséget, mondta Sieber. „Ha valóban fenntartható módon akarjuk folytatni a tevékenységünket, (…) fontosabb a megújuló energia és a szén-dioxid felhasználása” – mondta Sieber, azzal érvelve, hogy egy szélmalom kevesebb földet foglal el, mint egy hektárnyi termény. Ha azonban szén-dioxidot használva próbálunk egysejtű fehérjéket szintetizálni, a folyamat közbenső vegyi anyagokat is termel, amelyek mérgezőek magukra a mikroorganizmusokra nézve, mondta Sieber. Hogy ezt az akadályt megkerüljék, a Müncheni Műszaki Egyetem laboratóriuma eltávolította az aminosavszintézisért felelős kulcsfontosságú enzimeket a mikrobákból, hogy a sejtfolyamatot élő szervezeten kívül reprodukálják. Szén-dioxid, hidrogén és ammónia felhasználásával – Sieber szerint lehetőleg megújuló forrásokból – a laboratórium közel 100%-os átalakítási hatékonyságot tudott elérni. Elmondta, hogy viszonylagos egyszerűsége miatt L-alaninnal kezdték, de azóta más aminosavakat is szintetizáltak. Más eljárások – beleértve a mikrobiális szintézist és az L-alanin fosszilis tüzelőanyagokból történő kinyerését – továbbra is olcsóbbak, mint a laboratóriumban kifejlesztett enzimatikus eljárás – mondta Sieber. A Müncheni Műszaki Egyetem csapata azonban most az eljárás finomításán és a költségek csökkentésén dolgozik. Sieber úgy véli, ha sikerül felgyorsítaniuk az enzimek működését, akkor képesek lesznek elérni a költségparitást más aminosavforrásokkal.