Dízelmozdony-szerelés helyett brojlertartás
Gallen Attila, a Karát Broiler Kft. ügyvezető igazgatója Vas vármegyében, egy 65 lelkes kis faluban, Nagymákfán nőtt fel, öt testvérével együtt. Édesanyja egyedül nevelte őket. Máig emlékszik szavaira: „Tanulj szakmát, fiam, és megélsz belőle.” Szakmai útja azért egy picit kacskaringósabb lett…
Festő, dízelmozdony-szerelő vagy brojlertartó?
– Édesanyja tanácsát követve melyik szakmát választotta?
– Festő vagy dízelmozdony-szerelő között választhattam, az utóbbit jelöltem meg… Három év alatt kitanultam, és 1983–85 között dolgoztam a szakmában. Aztán ’86-ban (18 hónap katonai szolgálat következett) Szombathelyen voltam katona. Kantinosként ez idő alatt tudtam keresni és takarékoskodni.
Fontos, hogy akkoriban szülőfalumban a szomszédom négyezer csirkét hizlalt. Látszott, hogy ezzel lehet keresni, hisz jó autókkal járt. Így már a katonaság alatt is sokat gondolkodtam: talán nekem is ezzel kellene foglalkoznom. Aztán eldöntöttem, hogy leszerelés után belevágok!
– Hogyan indult el?
– 1987-ben az összespórolt pénzem mellé induló vállalkozás számára felvehető kedvezményes hitelt kaptam mindössze százezer forintot. Abból a pénzből építettem egy istállót. Az első évben tojótyúkok tartásával próbálkoztam, de az nem volt jövedelmező. A következőben már kétezer csirkém volt az istállóban.
– A dízelmozdony-szerelés és a brojlertartás között azért nagy a távolság. Hogyan tanult? Könyvekből, iskolában vagy máshonnan?
– Eleinte mindent a szomszédtól tanultam.
– Valóban?
– Igen. Sok időt töltöttem nála, beszélgettünk, segítettem neki, ő pedig megmutatta, amit tudott. Aztán a saját káromon tanultam a legtöbbet. Csak érdekességként: kezdetben még ment a több lábon állás is: a brojlertartás mellett én voltam a falu boltosa és kocsmárosa is. A bolt minden másnap négy órás nyitva tartással működött, a kocsma pedig mely a falu egyetlen közösségi helye péntek és szombat este volt nyitva, ez így ment egészen 1990-ig.
– És hogyan fejlődött tovább a gazdaság?
– 1990-ben a vasvári termelőszövetkezet bérbe adta egyik emeletes szarvasmarhaistállóját. Kibéreltem, így akkor már 33 000 db csirke volt turnusonként. Akkoriban 52 napos hizlalás után átlagosan 1,65 kilógrammos csirkéket adtunk le – ez jó eredménynek számított. A baromfitartással összefüggő valamennyi fizikai munkát saját magam végeztem, takarítás, mosás, és a műszaki, gépészeti feladatokat is, sőt eleinte még az adminisztratív feladatokat is, gyakorlatilag ott éltem a telepen. A telepen három istálló volt, két év múlva a másik kettőt is kibérelhettem – így gyakorlatilag már az egész telepen én gazdálkodtam, 1999-ben elértem a 100 000 db csirke / turnus szintet.
Gersekaráton is kínáltak egy eladó istállót – fiatal voltam, tele lendülettel, ezért hitelből megvásároltam. Teljesen felújítottam, berendeztem, és elindult a termelés. A következő évben a vasvári telepet is, melyet béreltem, eladásra kínálták, azt is megvásároltam, felújítottam – pályázati pénzből és hitelből –, a legmodernebb technológiát építettem be, ez is jól, hatékonyan, gazdaságosan működött.
– Azért ez rengeteg munka lehetett…
–Igen, de a fejlesztésektől továbbra sem tudott semmi eltántorítani. 2003-ban Gersekaráton takarmánykeverő üzemmegvásárlására nyílt lehetőségem. A takarmánygyártásról, a receptúrákról ugyan semmilyen szakmai ismeretem nem volt, de belevágtam, hitelből megvásároltam. Megalapítottuk a Karát Broiler Kft.-t, amely a takarmánykeverő üzemet működtette. Az a termelés elindult. Hamarosan újabb lehetőség kínálkozott a baromfinevelő épületek bővítésére: Vasváron, a volt Bábolna telep egyik felét – amely 11 istállóból állt – hirdették meg.
2006-ban, nagyon magas összegű CHF-alapú hitelből, kevés pályázati támogatásból egy év alatt felújítottuk a telepet, és a termelés elindult. Az addigi 130 ezres állomány még 220 ezerrel bővült, így 350 ezer darab csirkénél tartottunk.
– 2008–2010, a válság és a svájci frankos hitelek. Hogyan érintette ez önöket?
– Nos, az kemény időszak volt. Olyan pillanatok is voltak, amikor azt hittük, nincs tovább. A hitelek – több száz milliós összeget – a telep felújítására kellettek, és mindezt vissza is kellett fizetni! Akkor kizárólag a túlélésért küzdöttünk, szinte egy évtizedet a fennmaradásért dolgoztunk. Az volt a cél, hogy a tartozásokat rendezzük, és talpon maradjunk. Hála a szorgalmunknak és az elért eredményeknek, túljutottunk ezen az időszakon is.
2016-ban megvásároltuk a telep másik felét, így itt már összesen 20 istálló tulajdonosai lettünk. Vártuk a pályázati lehetőségeket a megvásárolt újabb 9 istálló korszerűsítésére a termelésbe állításhoz, és 2017–2018 körül állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázaton sikerrel szerepeltünk. Időközben az árak elszálltak, egy 800 millió forintos megnyert pályázatból 1,2 milliárdos projekt lett, a különbözetet saját erőből kellett fedezni. De nem hagytuk félbe. 2020-ban elindult a termelés, és már 540 ezer db csirke / turnus nagyságot értünk el, évi 3–3,2 millió csirkével.
– Ezt a több mint két évtizedet visszanézve sok nehéz döntést kellett meghoznia. Hogyan teszi ezeket, inkább racionálisan vagy ösztönből?
– Régen ösztönből ment minden. Az első megérzésem szinte mindig bejött – harminc év tapasztalattal a hátam mögött meg főleg… Ma azonban már muszáj számolni, hogy élni és fejlődni is lehessen.
A döntéseket gyorsan hozom. Ha valami felmerül, tíz másodperc alatt eldöntöm, merre megyünk. Nem szeretek sokáig hezitálni. Ha túl sokat gondolkodom, abból általában csak rossz irány lesz.
A család is megtalálta a feladatait
– Hogyan viszonyult a család ehhez a nagyon dinamikus fejlődéshez?
– Ez a cégcsoport két kft.-ből és egy egyéni vállalkozásból áll. Mindez nem jöhetett volna létre a családom nélkül, a feleségem és a gyerekeim mindig támogattak. Pedig több évig kevés időt tölthettem velük.
Szerencsére ők is csatlakoztak a vállalkozáshoz. Az irodai munkát a feleségem, Ildikó irányítja. Attila fiam a Keszthelyi Agráregyetemen végzett mezőgazdasági mérnökként. Nagyon vártuk, hogy befejezze tanulmányait és visszatérjen, most ő vezeti a 275 hektáros növénytermesztést teljes önállósággal, én abba már nem szólok bele. Emellett Mosonmagyaróváron precíziós mezőgazdasági szakmérnöki végzettséget szerzett, majd precíziós állat- és takarmányozási szakmérnök lett. A tanulmányai során szerzett ismereteket hasznosítva a hatékonyabb és gazdaságosabb termelés érdekében most már a csirkenevelésben is komoly kísérleteket végez.
A lányom, Klaudia közgazdasági egyetemen harmadéves hallgató, és mellette vállalkozási mérlegképes könyvelő képzésen vesz részt, tanulmányai elvégzése után csatlakozik hozzánk a gazdasági háttérmunkában. Ő is igyekszik bekapcsolódni, hogy teljes legyen a családi vállalkozás.
– Mekkora most egyébként a teljes csapatuk?
– A négy telephelyen összesen 51 főt foglalkoztatunk. Törekszünk rá, hogy tisztességes bért fizessünk mindenkinek, idén január elsejétől is komoly fizetésemelést adtunk a munkatársainknak.
– Milyen itt a munkaerőhelyzet? Sok termelőcégnél már külföldiek dolgoznak…
– Itt más a helyzet. Sok környékbeli Ausztriába ment dolgozni, de egyre többen visszatérnek. Például sok szakember – villanyszerelő, festő – hazajön, de nyugati bért vár… A kilencvenes évek közepén más volt. Akkor folyamatosan jöttek az emberek: szállítani, takarítani, trágyázni. Munkanélküliség volt, mindenki dolgozni akart. Abból a generációból sokan 15-20 évig nálunk dolgoztak. Ma már többen nyugdíjasok, de vannak, akik szívesen visszajárnak most is dolgozni. Az új generáció nem szívesen jön a mezőgazdaságba.
Az orrom a legjobb szenzor
– És a gépészet? Megmaradt valami a régi munkából?
– Minden! Imádok szerelni. Amit csak tudok, házon belül megoldok, most már a fiammal közösen. Az autóm tele van szerszámmal, alkatrésszel. A villanyszereléstől kezdve szinte mindent magunk intézünk. Inkább reggel 5-kor nekiállok szerelni, minthogy karbantartót hívjak! Ez számomra relaxáció.
A napi rutinom szerint mindig korán kelek, fél hatkor már a telepeken vagyok. Imádom a hajnal nyugalmát. Körbejárok, beleszagolok a levegőbe – abból mindent megérzek. Ha valami nem stimmel, azonnal tudom. Az orrom a legjobb szenzor – 37 év alatt így alakult ki. A mai napig élvezem, örömmel végzem a munkám.
– Hogyan tud kikapcsolódni?
– Régebben a kikapcsolódás háttérbe szorult, számomra csak a munka létezett. 42 évesen ültem először repülőre – éppen az Agrofeed Kft. jóvoltából. A pihenés igazán 2010 után kezdett fontossá válni, akkor éreztem, hogy kell időt szánni rá. Imádunk síelni a családommal és a barátainkkal. Nyáron túrázunk – Ausztria közel van, nagyon szeretjük az Alpok hegyeit.
Persze bárhol is legyek 5 órakor kelek, átnézem a híreket, a telepvezetők jelentését, a kamerák képeit és az istállók vezérlőit. Mindent ellenőrzök – ez ad nekem nyugalmat.
Agrofeed-kapcsolat
– Az Agrofeed Kft.-vel mióta állnak kapcsolatban?
– 2006-ban kerültünk munkakapcsolatba a céggel. Azóta is tőlük vásároljuk a premixet, mindemellett szoros baráti kapcsolat alakult ki közöttünk. Nemcsak üzleti, hanem emberi viszony is, gyakran találkozunk, segítenek a receptúrák összeállításában, és együtt oldunk meg minden felmerülő problémát.
– Mi ennek az együttműködésnek a legnagyobb erőssége?
– Egyértelműen az emberi kapcsolatok. A szaktanácsadójuk heti rendszerességgel hétfőnként érkezik meg hozzánk. A bizalom, a közös munka és ezek a rendszeres találkozások teszik igazán erőssé az együttműködést, hisz a kiváló premix adott!
Ha új ötlettel, termékkel állnak elő, és látjuk benne a lehetőséget, kipróbáljuk. Ha az ajánlat árban és szakmailag is megfelelő, teszteljük. Sok új anyag így került be a receptúráinkba.
Az Agrofeed Kft.-vel majdnem 20 éves együttműködés hozzájárult a cégcsoportunk sikeréhez, szeretnénk, hogy ez a partneri és baráti kapcsolat a jövőben is fennmaradjon és a kölcsönös elégedettség jellemezze a közös munkánkat.
Szerző: Fodor Mihály
